Jó ez az új iroda. Egész tűrhető a kilátás a Margitszigetre, hullámzik a Duna, sokat süt a nap, friss a levegő és egyéb bohóságok. Meg jó a nagytárgyaló is, lehet benne olyan dolgokat csinálni, mint amilyen egy könyvbemutató. Vagy kettő.
A Kláris Ökohajón – ami egyben a szerkesztőségnek is otthont ad – március 22-én tartottuk meg az OFOE szerzőinek nevével hirdetett könyvbemutatót. A délután során öt terepmunkás tanár mutatkozott be, akik eddig jórészt csak blogokon és fórumhozzászólásokon keresztül ismerték egymást. Most azonban arcok kapcsolódtak a nicknevekhez, könyvformát öltöttek a blogok – ha nagyon közhelyes akarok lenni: testet öltött a virtuális lét.
A bemutatót a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium drámatagozatos diákjai nyitották meg. Egymás után szólaltatták meg a kötetek jellegzetes részleteit, ami amellett, hogy bepillantást engedett a megjelent könyvekbe, arra is rámutatott, hogy mennyire egységben van az, ahogy öt különböző ember az oktatás problémáit látja. Az előadást bemutatkozás követte: a kötetek megjelenésének sorrendjében mindannyian meséltek kicsit magukról, a könyveikről, majd kérdés-felelet formájában zajlott tovább a beszélgetés.
Szegénység, integráció, cigánykérdés, HHH-gyerekek, szociális munka, támogatások, oktatáspolitika, hivatás: nagyjából ezekkel a szavakkal lehet a legjobban leírni az elhangzottakat. Érdekes kérdés, hogy ezeket a tanárok látják, a diákok érzik, valami miatt azonban mégsem jutnak el azok fülébe, akik a helyzeten változtatni tudnának. Illetve kérdés az is, hogy egyáltalán lehet-e: ezen a bemutatkozást követő beszélgetésen egy darabig el is vitatkoztak a résztvevők.
A bemutató talán mini-konferenciaként is felfogható, hiszen sok érdekes problémafelvetés elhangzott. Szerintem az, hogy ez az öt könyv napvilágot látott, és hogy a szerzők sok év után személyesen is találkoztak, talán megint közelebb vitt valamihez, amit fontos látni és éretni, ha magyar oktatásügyről beszélünk.
Leiner Károly, Benedekné Fekete Hajnalka, Hanczár Gergely, L. Ritók Nóra, Achs Károly
Az április 16-ai Pofonbolt és Őrültek háza könyvbemutató lényegesen derűsebbre sikerült, mint amilyennek a címe után tűnhet.
Két könyvnek, Eve Alexander Pofonboltjának és Fézler Georgina Őrültek háza című verseskötetének tartottunk bemutatót a hajón. A szerzők rendhagyó módon párperces kisfilmmel mutatkoztak be, amelyet felolvasás, és beszélgetés követett.
Az esemény rövid és fájdalommentes volt, bár a lányok írásai pont olyanok, amit simán elhallgattunk volna még egy darabig. Az írónők mosolyogtak, a vendégek lelkesen figyelték az előadást, az ablakon besütött a nap, és még könyvjelzőt és sütit is kaptunk.
A két kötetet amúgy mindenkinek nagyon ajánlom, akit kicsit is érdekel a kortárs gender-irodalom: rég olvastam olyan jót, mint amilyen a Pofonbolt és az Őrültek háza több írása.
Alapvetően reál- érdeklődésű, a logikus gondolkodást kedvelő fiatal srác, szívesen ismerkedne vele egykorú, avagy fiatalabb alapvetően humán-biológiai érdekeltségű lányokkal.
Kovács Gábort az Underground Kiadó 2010-es novellaíró pályázatán ismertük meg, most pedig már második kötetén dolgozik. Lelkes és laza, akárcsak az írásai.
Mióta írsz?
Először tizenhárom évesen kezdtem el írni, akkor még verseket, amikre ma már vissza sem merek nézni, de a közeli ismerőseim ha kegyetlenkedni akarnak velem, akkor szívesen idéznek belőlük. Gondolom a legtöbb író így van a fiatalon kiforratlanul írt szerelmes verseivel. Ez tartott nagyjából két évvel ezelőttig, amikor is nekikezdtem rendesen a novelláknak, amik sokkal jobban passzolnak a stílusomhoz.
Nagyon kellemes és könnyed stílusban írsz. Maga az alkotás is ilyen könnyű számodra, vagy inkább a klasszikus, az őrület határán táncoló, az írógépe fölé görnyedő íróként kell elképzelnünk?
A novellákban az a szép, hogy nem kell görcsölni, ha az ember belekezd egybe, egyhuzamban be is tudja fejezni. Ritkán szoktam őrülten görnyedve írni, mert abból sosem fog semmi jó kisülni. Ráadásul ez inkább a hivatásos írók sajátja, a hobbiírók nem ezzel keresik a kenyerüket, nincs rajtuk akkora feszültség.
Egyáltalán: papír vagy számítógép, toll vagy klaviatúra?
Számítógép. Mivel programozónak tanulok, villamosmérnöknek tanultam, webfejlesztő vagyok, így nincs olyan dolog, amit ne gép körül csin álnék. Utoljárahosszú, kézzel írt szöveget érettségin követtem el.
Sceurpien. Honnan, és miért választottad ezt az álnevet?
Régi barátaimmal még a középiskola hajnalán megpróbálkoztunk különböző könyvalapú szerepjátékokkal, és a máig legkedvesebb alteregóm, Sceurpien, a bárd nevét vettem magamra. A szó maga a skorpió szóból ered, ami a fiktív személy nemesi családjának egyfajta jelképe volt. A név sokszor megfordult írásaimban, de végül az ilyeneket szinte mindig elvetettem, így megmaradtam én. Talán majd egyszer.
Egy hónapja jelent meg az első önálló köteted, a Szörpi – Novellák minden ízben, ahol az írásaid tematikusan, különböző ízek köré rendeződnek. Miért e szokatlan csoportosítás?
A címmel kezdeném a kérdés megválaszolását. Az írói álnevem, a Sceurpien sokak számára furcsa, így kedves ismerőseim, a molyok, egyszerűsítettek rajta, így lettem számukra Szörpi. Innen csak egy lépés, hogy elképzeljünk egy novelláskötetet, ahol a négy különböző világú Szörpi, négy különböző Én együtt található. Az egyik inkább okoskodik, a másik inkább szerelmes, a harmadik fáradtan ölelgetni a plüsszebráját, a negyedik pedig felvágná az ereit. A csoportosításban egyébként nagy segítségemre volt a barátnőm, Bata Viktória, aki egyben a könyv szerkesztője is. Rengetegszer olvasta át a novellákat, és végül ő döntött, hogy mi hova kerüljön.
Mi alapján választasz témát?
Ritka, de előfordul, hogy valami élő helyzet adja a témát: egy kisfiú az apukájával az utcán, vagy esetleg egy futó kaland, de legtöbbször csak úgy hoppsz, jön az ötlet, milyen jó lenne kicsavarni ezt és ezt, és groteszk mód szembeállítani.
Sok novellád merít az álmaidból, kis szürrealizmust csempészve az írásokba. Ezzel személyességet vagy témát keresel?
Rendkívül rossz alvó vagyok, így rendkívül keveset is álmodom. A legtöbb álomként megjelenő novella valójában inkább a fáradtság ihlette skicc. A szürrealizmust próbálom saját stílusomba beemelni, és ezt leginkább azzal érem el, hogy álomnak képzelem, amit a komolyzene és a fáradtság formál meg az agyamban. Szinte már álom. A kérdésre válaszolva pedig inkább csak feszültségoldásra készültek az ilyen művek, semmint valami mögöttes céllal.
Változtatsz-e utólag a szövegeiden?
Ritkán. Nem szeretek belenyúlni a korábbi műveimbe, ha valami egyszer kijött, akkor az kinn is marad, és többet nem foglalkozom vele, maximum ha újra ugyanaz a hangulat fog el, de ez ritka. Nincs kétszer ugyanolyan hangulatom. Ez akkor gond, amikor elkezdek egy regényt, és száz oldal után félbehagyom, majd egy év múlva már nem is tetszik, és az egész mehet a kukába, illetve a lomtárba. Van egy kedvenc témám, ami már kétszer járt hagyományos könyvkötésben a kétszázadik oldal felett, majd kezdtem elölről.
Van-e kedvenc, visszatérő motívumod?
Van egy mondat, amivel már több novellát is elkezdtem, és szívesen ismételgetem magamban. Ez úgy szól, hogy “Hulla vagyok, és a hullák egyedül vannak”. A kedvenc motívumom pedig életem egyik legfurcsább szerelmi vallomása az Utolsó előtti nap c. novellámból:
“Beszélgetés közben néha a lábadra teszem a kezemet. És te hagyod. Beszélgetés közben néha a lábamra teszed a kezedet. És én hagyom. Ez a szerelem?”
Mindenki máshogy éli meg az ihletett állapotot, és ez mindig izgalmas a kívülállónak. Te hogyan?
Izgatott vagyok. A filmzenéket és a modern komolyzenéket általában különösen kedvelem, ezek könnyen elérik nálam az emelkedett hangulatot, a legtöbbjük pedig éppen a magasztosságával, az úgynevezett epikus hangulatával gyakorol a lelkemre nyomást.
Van célod az írással, vagy valamiféle belső muszáj hajt?
Ezt a kérdést egyértelműen fel kell bontanom darabokra. A novelláim közül nem kevés pusztán szórakoztató célú, akkor is ha nyomott benne a hangulat, mert manapság már ez is elfogadott. Többször veszem elő a népnevelés célját azzal, hogy valamit groteszk mód kiforgatok, erre jó példa az első Dina és Dani novellám, amiben először lányként ismerünk meg egy saját neméhez is vonzódó, plázacicát, aztán fiúként ugyanezt. Itt egyértelműen az a célom, hogy azt mutassam meg, mennyire nem egyenlően kezeljük a dolgokat, holott azt hisszük toleránsak és megértőek vagyunk.
Dolgozol-e most új művön?
Rengetegen. Van egy már megírt “projekt”, a Librária, amihez egy tehetséges ismerősöm még illusztrációkat gyárt, a tervek szerint a nyár elejére készen is lehet. Ezen felül képregények és egy regény is a merevlemezemen próbál meg egyre nagyobb helyet elfoglalni, de egyelőre túl kevés a bájt és a szó.
Kiknek szánod a műveid, illetve kik az olvasóközönséged szerinted?
Egyértelműen a fiatalokat tartom a főbb olvasóközönségemnek, kiemelve az olvasottabbakat, akiket nem zavar egy-egy elejtett utalás ismert regényekre. Nem tartom magamat darkosnak, de sok novellám azt a hangulatot kölcsönzi, így, bár ez csak megérzés, de nem egy művemet ez a szubkultúra is igazán megkedvelné. Mivel az egyik kedvenc, viszont a novelláskötetben nem feltűnő témám az ismert könyvek, könyvszereplők köré szerveződik, ezért hosszú távon egyértelműen az irodalmilag művelt, mégis modern felfogású emberben látom azt, hogy kedvelné az írásaim.
Mit gondolsz, milyen bemutatkozási lehetőségei vannak ma a fiatal íróknak? Van-e esély bekerülni a nagyok közé?
Szinte csak a pályázatokon elért eredmények jogosítanak fel egy fiatal írót ma arra, hogy büszke legyen arra, amit alkotott. Kevés az igazán jó lehetőség, és ez azért is van, mert egy kis ország, kevéssé beszélt nyelvén alkotunk. Amíg idehaza háromezer eladott példány már siker, Amerikában a legkisebb művészlélek is elad majd tízezer példányt, mert ezerszer akkora felvevőpiacra alkot. Idehaza, ha valaki írásból szeretne megélni, bizonyára rossz helyen jár. Csak azoknak sikerülhet, akik közszereplők, vagy hatalmas médiaháttérrel rendelkeznek. Ha valaki kiadná a könyvét egy valóságshowból, tízezrek vennék meg, ha valaki őszintén kitárja a szívét arra senki sem igazán vevő.
Hogyan kerültél kapcsolatba az Underground kiadóval?
Jelentkeztem a kiadó novellapályázatára, ahol be is kerültem a kötetbe egy novellámmal, ennek a bemutatóján ismerkedtem meg Hanczár Gergellyel, a kiadóvezetővel.
Szokásos kérdés: van-e példaképed?
Igazi nincs, viszont rengeteg olyan ember van, aki hatással volt vagy van rám. Asimov például, Tolkien, koromból fakadóan Rowling, vagy az elmúlt egy évben az életembe tolakodó Görgey Eta (Raana Raas). Ritkán tudok egy íróra nem tisztelettel nézni, és így valójában minden kedvencemet tekinthetem a példaképemnek is.
Kis kimaradás után friss tartalmakkal és más megszépült külsővel újraindul az Underground Blog. Hírek, interjúk, könyvajánlók, részletek.
Hamarosan jövünk! (o:
Előkészületben:
I. Dr. Asztalos László - Vasárnapi rendszerváltások
Rendelni lehet karácsony előtt tőlünk és a www.TPT90.hu weboldalon.
Örömmel jelenthetjük, hogy elkészült az első könyv!
A továbbiak pedig hamarosan jönnek!
A címeket folyamatosan frissítjük, illetve a blogon le is tudjátok tölteni a könyvek ismertetőjét is.
Dr. Hanczár Gergely - Fotózás tanítása
nemsokára itt lesz egy lista. de annyit elárulhatok, hogy nekem is lesz egy könyvem.
a kiadó már gőzerővel dolgozik, de ez kívülről talán nem látszik, hiszen még nincsenek könyvek. szeptemberben viszont lesznek. addig is csatlakozz rss-hez. meg nézegess minket az undergroundkiado.hu oldalon is.
